MÁSODIK SZÍN A paradicsomban. Középen a tudás és az örök élet fái. Ádám és Éva jőnek, különféle állatok szelíd bizalommal környezik őket. Az ég nyílt kapuján dics (glória) sugárzik elő, s angyali karok halk harmóniája hallik. Verőfényes nap Éva Ah, élni, élni: mily édes, mi szép! Ádám És úrnak lenni mindenek felett. Éva Érezni, hogy gondoskodnak felőlünk, És mindezért csupán hálát rebegnünk, Ahhoz, ki nyújtja mind e kéjeket. Ádám A függés, látom, életelv neked. - Szomjúzom, Éva, nézd, mi csábosan Néz e gyümölcs ránk. Éva Majd szakítok egyet. Az Úr szava Megállj, megállj, egész földet neked Adám, csak e két fát kerüld, kerüld, Más szellem óvja csábgyümölcseit, S halállal hal meg, aki élvezi.- Amott piroslik a szőlőgerezd, Ott enyhe árnyék kínál nyúgalommal, Ragyogó délnek tikkasztó hevében. Ádám Csodás parancs, de úgy látszik, komoly. Éva Miért szebb e két fa, mint más; vagy miért Ép ez tilalmas? Ádám Hát mért kék az ég, Miért zöld a liget, - elég, hogy úgy van. Kövessük a szót, jöjj utánam, Éva. Letelepednek egy lugosban Éva Hajolj keblemre, én meg majd legyezlek. Nagy szélroham, Lucifer a lombok közt megjelenik Ádám Hah, nő! Mi ez, nem hallék még hasonlót. Miként ha ellenséges idegen Erő tört volna rajtunk. Éva Reszketek. Az égi zengzet is elhallgatott. Ádám Itt kebleden, úgy tetszik, hallom azt még. Éva Én meg, ha ott fenn a dics elborúl, Itt lenn találom azt szemedben, Ádám. Hol is lelhetném másutt kívüled, Kit létre is csak hő vágyad hozott, Mint fényárjában a fejedelmi nap - A mindenségben árván hogy ne álljon - A víz szinére festi önmagát, S enyelg vele, örül, hogy társa van, Nagylelküen felejtvén, hogy csupán Saját tüzének halvány mása az, Mely véle együtt semmivé borulna. Ádám Ne szólj igy, Éva, meg ne szégyeníts. Mi a hang, hogyha nincs ki értené? Mi a sugár, ha szín nem fogja fel? Mi volnék én, ha mint visszhang s virágban, Benned szebb létre nem feselne létem, Melyben saját magam szerethetem? Lucifer E lágy enyelgést mért is hallgatom? - Elfordulok, máskép oly szégyen ér még, Hogy a hideg, számító értelem Megírigylendi a gyermekkedélyt. Egy madárka énekelni kezd egy közel ágon Éva Hallgasd csak, Ádám, oh mondd, érted-e E kis bohó szerelmes énekét? Ádám Én a patak zúgását hallgatám, És azt találom, szintén így dalolt. Éva Minő csodás összhang ez, kedvesem, E sokszerű szó és egy értelem. - Lucifer Mit késem ennyit? Fel munkára, fel, Megesküvém vesztökre, veszniök kell. S kétkedve állok mégis újra meg, Nem küzdök-e hiába a tudás, A nagyravágyás csábos fegyverével Őellenek, kik közt mint menhely áll, Mely lankadástól óvja szívöket, Emelve a bukót: ez érzelem. De mit töprengek. Az nyer, aki mer. Új szélroham. Lucifer a megrettenő emberpár előtt megjelenik. A dics elborul. Lucifer kacag Mit álmélkodtok? Évához, ki futásnak indul Oh, megállj, kecses hölgy! Engedd egy percre, hogy csodáljalak. Éva megáll, s lassankint felbátorodik Lucifer félre E mintakép milljószor újuland meg. Fenn Ádám, te félsz? Ádám Tőled, hitvány alak? Lucifer félre Ez is jó ős a büszke férfinemnek. Fenn Üdvöz légy, szellem-testvér! Ádám Mondd, ki vagy? Alulról jössz-e hozzánk, vagy felülről? Lucifer Amint tetszik, nálunk ez egyre megy. Ádám Nem tudtam, hogy van ember még kívülünk. Lucifer Hohó, nagyon sok van még, mit te nem tudsz, S nem is fogsz tudni. Vagy a jámbor agg Azért teremtett volna-e porodból, Hogy a világot ossza meg veled? Te őt dicséred, ő téged kitart, Megmondja, végy ebből és félj amattól, Óv és vezet, mint gyapjas állatot; Hogy eszmélj, szükséged nem is lehet. Ádám Hogy eszméljek? - S nem eszmélnék-e hát: Nem érzem-é az áldó napsugárt, A létezésnek édes örömét És Istenemnek végtelen kegyét. Ki engemet tőn e föld istenévé? Lucifer Ezt tartja tán az a kis féreg is, Mely a gyümölcsöt eszi el előled. Meg a sas, mely a kis madárra csap. Avagy mi tesz nemesbbé tégedet? Egy szikra az, mely bennetek dereng, Egy végtelen erőnek mozzanása; Mint a pataknak egyes habjai, Egy percre felcsillogva visszahullnak Közös medröknek szürke mélyibe. - Igen, tán volna egy, a gondolat, Mely öntudatlan szűdben dermedez, Ez nagykorúvá tenne, önerődre Bizván, hogy válassz jó és rossz között, Hogy önmagad intézzed sorsodat, S a gondviselettől felmentene. De trágyaféregül tán jobb neked Tenyészni kis körödnek lágy ölében S tudás nélkűl elfogyni életeddel. - Nagy kényelem a megnyugvás hitünkben, Nemes, de terhes, önlábunkon állni. - Ádám Nagy dolgokat mondsz, szédülök belé. Éva Én lelkesűlök, szép s új dolgokat mondsz - - - Lucifer De a tudás sem volna még elég; Hogy testesűljön nagyszerű müvekben, A halhatatlanság is kellene. Mit képes tenni az arasznyi lét? E két fa rejti mind e birtokot, S ettől tiltott el, aki alkotott. Tudsz, mint az Isten, azt ha élvezed, Ettől örök ifjú marad kecsed. Éva Mégis kegyetlen a mi alkotónk! Ádám De hátha megcsalsz? A dics kissé kitisztul Égi kar Jaj neked, világ, Az ős tagadás kisért. Az Úr szava Ember, vigyázz! Ádám Mi hang ez ismét? Lucifer A szél gallyakat ráz. Segítsetek, Ti elemek, Az embert nektek Szerezni meg. - Szélroham, a dics elborul E két fa az enyém. Ádám Ki vagy tehát te? Hisz olyannak tűnsz fel, mint mi vagyunk. Lucifer Nézd ott a sast, mely felhők közt kovályg, Nézd e vakondot földet túrva lenn, Mindkettőt más-más láthatár övedzi. A szellemország látköröd-kívül van, És ember az, mi legmagasb neked. Az ebnek is eb legfőbb ideálja, S megtisztel, hogy ha társaúl fogad. De épen úgy, miként te őt lenézed, És állsz felette végzete gyanánt, Áldást vagy átkot szórva istenűl rá, Épúgy tekintünk rátok mi alá, A szellemország büszke részesi. Ádám S azoknak volnál hát te egyike? Lucifer Igen, erősek közt a legerősebb, Ki ottan álltam az Úr trónja mellett, S legszebb dicséből osztályom kijárt. Ádám Mért nem maradtál hát a fényes égben, E porvilágra mért jöttél közénk? Lucifer Megúntam ott a második helyet, Az egyhangú, szabályos életet, Éretlen gyermek-hangu égi kart, Mely mindég dícsér, rossznak mit se tart. Küzdést kivánok, diszharmóniát, Mely új erőt szül, új világot ád, Hol a lélek magában nagy lehet, Hová, ki bátor, az velem jöhet. Ádám Megmondta Isten, hogy büntetni fog, Ha más utat választunk, mint kitűzött. Éva Miért büntetne? - Hisz, ha az utat Kitűzte, melyen hogy menjünk, kivánja, Egyúttal ollyanná is alkotott, Hogy vétkes hajlam másfelé ne vonjon. Vagy mért állított mély örvény fölé, Szédelgő fejjel, kárhozatra szánva. - Ha meg a bűn szintén tervében áll, Mint a vihar verőfényes napok közt, Ki mondja azt vétkesbnek, mert zajong, Mint ezt, mivel éltetve melegít? Lucifer Lám, megjelent az első bölcselő! - Nagy sor jövend utánad, szép hugom, Mely milljó úton ezt vitatja újra - - - A tébolydába téved sok közűlök, Sok visszaretten, révbe egy sem ér. Hát hagyjatok fel az okoskodással, Minden dolognak oly sok színe van, Hogy aki mindazt végigészleli. Kevesbet tud, mint első pillanatra, S határozatra jőni rá nem ér. A tett halála az okoskodás. - Éva Én hát szakítok egyet a gyümölcsből. Ádám Megátkozá az Úr. Lucifer kacag De csak szakíts. Jőjön reánk, minek ránk jőni kell, Legyünk tudók, mint Isten. A tudás almáját előbb Éva, aztán Ádám megízleli Éva S efelett Örökké ifjak. - Lucifer Erre, erre csak. A halhatatlanságnak fája ez. - Siessetek hát! A másik fa felé vonja őket, egy Cherub lángoló karddal útjokat állja Cherub Félre, bűnösök! Az Úr szava Ádám, Ádám! Elhagytál engemet, Elhagylak én is, lásd, mit érsz magadban. Éva Végünk van! Lucifer Csüggedtek? Ádám Korántse hidd. Csak ébredésem borzongása ez. - El innen, hölgyem, bárhová, - el, el! Idegen már s kietlen ez a hely. Égi kar Ah, sírjatok testvéri könnyeket, Győz a hazugság - a föld elveszett. -